ÖNVÉDELMI ISKOLA GYEREKEKNEK

ÖNVÉDELMI ISKOLA GYEREKEKNEK

Az önvédelem nem egy technika, hanem hasznos sport és életszemlélet is.
Az életszemlelt alapja pedig a megelőzés. A közösségben való viselkedés, a környezetünkhöz való alkalmazkodás, a kapcsolatok kiépítése és ápolása, a kölcsönös segítségnyújtás és a társainkkal való törődés.
Azonban vannak olyan szituációk, ahol a gyermek szembesülhet azzal, hogy meg kell védenie az érdekeit.
Az emberek szeretnek biztonságos közegként gondolni a környezetünkre.
A legtöbbünk mégis belátja, hogy időnként nem árt az óvatosság, hiszen számtalan veszély leselkedhet ránk és a gyermekeinkre.

Ebben segíthet az önvédelmi iskola, ahol a gyermek megtanulhatja az alapvető közösségi viselkedés alapelveit, valamint megtanul konfliktusokat kezelni.

HA GYERMEKE VÁLTOZÓ KÖZEGBEN NEVELKEDIK, SPORTOL, VAGY TANUL, ESETLEG SOKSZOR EGYEDÜL JÁR ISKOLÁBA, EDZÉSEKRE, ILLETVE HAZA!

Gyerekeknél a legfontosabb cél az, hogy elég önbizalmat szerezzenek ahhoz, hogy ne érvényelsülhessen a  sikertelenség az életükben.
Valószínüleg kevés eséllyel fogják megtámadni Őket a társaik, de ha ez mégis megtörténik, akkor a cél az, hogy a lehető legkevesebb erőszak alkalmazásával, elsősorban pszichés módszert használva tudják megvédeni magukat. 

Bár kicsi az esély arra, hogy konfliktusba, vagy bajba keveredjünk, ha betartjuk az alapvető közösségi szabályokat, mégis jó, ha meg tudjuk védeni magunkat.
Igaz ez a gyerekekre is. Hasznos lehet számukra, ha megtanulják felismerni a bajt, tudják hogyan és kitől kérjenek segítséget, mikor fussanak el és kiabáljanak segítségért, vagy hogyan viselkedjenek bizonyos elkerülhetetlen szituációkban.

Azonban a cél nem kizárólag ez!

Sok gyermek számára okoz ma már problémát a siker megélése. A valóság és a számítógépes világok közötti különbségek kételyeket és bizonytalanságot erősítenek meg bennük, melyek megalapozhatják a fejlődésük során lehetségesen fellépő különböző szindrómákat.
MInden gyermek számára fontos, hogy a környezete elfogadja és sikereket érjen el a társai között. Ennek a hiánya akár önpusztító "áldozat szindrómát" is okozhat, mely depressziós viselkedéshez vezethet.
A sikerek megélése kulcsfontosságú a motíváció szempontjából. Ha nincsen semmilyen pozitív érzelmi visszacsatolás, mikor eredményeket érünk el, nem is lesz kedvünk tovább fejlődni, haladni. Kevesebb öröm jut az életünkbe és nagyobb az esélyünk a korai kiégésre.

A sikerélmények táplálják az önbecsülést és az önbizalmat is. Természetes, hogy néha kétely ébred bennünk saját tehetségünk iránt, de nem szabad hagyni, hogy ezek a kételyek irányítsanak minket.

A gyermekek játékos mozgásfejlesztés közben sajátítják el az önvédelem alapjait.

Megtanulják a biztonságos, sérülésmentes esés és védekezés technikákat, fejlődik a koordinációs képességük, egyensúlyérzékük, koncentrációjuk. Magabiztossá, kiegyensúlyozottabbá, fegyelmezettebbé válnak. Barátságos közösségben, biztonságos környezetben sok játékkal, mozgással fejlődnek készségeik, képességeik.

Sikert adunk a kezükbe, melynek saját maguk a generálói, így azt teljesen magukénak erzik. A közösségükben való viselkedésük változhat meg gyökeresen egy ilyen tanfolyam után. Ez egy fontos cél!

Örökké nem vigyázhatsz rá! Tanítsd! Tanulj vele!

Az önvédelmi kurzus után, javasoljuk, hogy a Panantukan Iskola oktatásait vegyék igénybe a szülők, hogy gyermekeik ne csak megtanulják, de szép lassan természetessé váljon életükben ez a fajta életszemlélet.

Vannak a kurzusokon nyílt napok, amikor a szülők az órákat végignézhetik, az órákra előzetes egyeztetést követően be is állhatnak. A kurzusok alatt 1-2 alkalommal szülő-gyermek önvédelmi órákat is tartunk, melyeken a szülők a gyermekeikkel együtt tanulhatnak.

Igény esetén egyéni tanácsadásra, személyre szabott fejlesztési lehetőséget is biztosítunk.

Az iskolás önvédelmi képzésen a fizikai felkészítés mellett taktikai és elméleti képzés is zajlik. 


GYEREK ÖNVÉDELMI KÉPZÉSEK:

  1. nagy csoportos ovis és 1-2. osztályos iskolás csoport (6-8 éves)
  2. 3-5. osztályos iskolás csoport (9-11 éves)
  3. 6-8. osztályos iskolás csoport (12-14 éves)
  4. 15-17 éves középiskolás csoport

18 éves kortól már a felnőtt önvédelmi órákat javasoluk.

Személyes konzultációk:
Kedd             19:30-20:00-ig
Csütörtök     19:30-20:00-ig

2400 Dunaújváros, Apczai Csere János út 11. MMK - 203-as teremben.

Az órákon való részvétel előképzettséget nem igényel. A képzésbe folyamatosan be lehet kapcsolódni, az oktatás csoportbontásban zajlik.

Szükséges ruházat:
kényelmes szabadidő ruha, póló.

Jelentkezés folyamatosan a "Kapcsolatok" menüpontban megadott elérhetőségeken, vagy személyesen a konzultációk időpontjaiban.


TANMENET

  1. ismerkedés az önvédelemmel
  2. vislekedés a közösségben
  3. környezetünk és kapcsolataink
  4. törődés és segítségnyújtás
  5. gyakorlati alkalmazások
  6. fizikai és meditációs tréningek

Egyéb infók:
- A gyakorlati és elméleti feladatok is egyaránt játékos környezetben
   kerülnek bemutatásra, oktatásra.
- Későbbiekben, a gyermek képességétől és a tananyagok elsajátításától függően, a haladó
   szintű fejlesztésre is van lehetőség.



HOGY MIT TANULNAK GYAKORLATBAN A GYEREKEK AZ ÖNVÉDELEMRŐL?